Igen komoly biztonsági hibajavítást adott ki a. Microsoft. A kedd nap folyamán kilőtt szoftverfrissítés mostanra minden windowsos számára elérhető, telepítéséhez újra kell indítani a számítógépet.
Összesen 16 pontos, öt kritikusnak és kilenc fontosnak minősített biztonsági hibát javító szoftverfrissítést küldött ki a felhasználóknak a Microsoft. A novemberi hibajavító kedd a Windows minden verzióját érinti, olyannyira, hogy az egyelőre technikai előzetesként használható Windows 10 is érintett. Az operációs rendszer mellett befoltozza az Office irodai programcsomagban és a .NET keretrendszerben talált réseket is.
A Microsoft közlése szerint a most befoltozott programhibák között több olyan is van, amelyiket kihasználva távolról átvehető az irányítás a gép fölött, vagy éppen távolról olyan szinten leterhelhető a számítógép, hogy a jogos felhasználó gyakorlatilag semmit nem tud kezdeni vele.
A frissítések telepítésére – ha nincs automatikusra állítva a kapcsoló – a Vezérlőpult Windows Update pontjában van lehetőség. Az automatikus frissítés megléte esetén már csak újra kell indítani a számítógépet, a hibajavítások akkor települnek majd.